Mortimer English Club / „Mortimer – Angol nyelvű Klub” – gyermekeknek
Programunk izgalmas módszerrel tanítja az angol nyelvet. A tanulási eszközök a 4-11 éves korosztály számára vannak kifejlesztve, de tanulási nehézséggel küzdő tanulók számára is alkalmas.
Gyermeke minden nehézség nélkül tanulhatja a nyelvet, éppen úgy, ahogy megtanulta saját anyanyelvét is. Mindezt játékokon, énekeken keresztül, mozgás, kreatív cselekvések által, sok örömmel érjük el! Nagy fontosságot tulajdonítunk az idegen nyelv megértésének, valamint a kötetlen beszédnek. Ily módon a gyerekek későbbi iskolaéveik alatt sokkal inkább képesek koncentrálni az összetett tanulási folyamatokra.
Milyen egy Mortimer óra?
A csoportok 4-8 fős, hasonló korú gyermekekből állnak, akik heti egyszeri alkalommal vesznek részt a könnyű, vidám, közvetlen légkörű nyelvórákon, melyeket speciálisan képzett nyelvtanáraink vezetnek. A nyelvórák kifejezetten gyermekek számára vannak tervezve. Cselekvések keveredését használjuk, úgy, mint beszédgyakorlat, játékok, éneklés és mozgás. Olyan témákat dolgozunk fel, amelyek kapcsolódnak a gyermekek életéhez, pl. háziállatok, számok világa, család, iskola, játékok, és még sok minden, ami a motivációjukat rendkívüli módon növeli. Kis „nyelvtudósaink” csábító nyelvtanulási segédanyagot kapnak kézhez; munkafüzetet, audio CD-ket. Mindössze 1 évnyi nyelvtanulás után már 500 szavas aktív szókincset képesek elsajátítani, több mókás angol dalt kívülről fújnak.
Mi az anyanyelv tanulási alapelv szerint tanítunk! Ez azt jelenti, hogy a gyermekek kezdetben megértik, majd beszélik a szavakat, és egyszerű jelen időben képesek mondatokat alkotni. A gyermek szókincse könyvről könyvre növekszik, a mondatok is egyre bonyolultabbá válnak, így elsajátítják az egyszerű párbeszédeket, követni tudják a történetet idegen nyelven is. Az oktatás harmadik évében az olvasáshoz és íráshoz kapcsolódó egyszerű cselekvéseket mutatunk be, melyekhez szószedet is jár. A nyelvtantanítás erőforrása az írásbeli gyakorlatok által valósul meg, valamint a jövő és múlt idei alakok egészítik ki azok tudását, akik már elsajátították a jelent.
„English for Minis” – Angol nyelv picik számára
A 2-4 éves gyermekek számára speciálisan fejlesztett koncepciót tartalmaz. A kicsiket gyengéd és örömteli úton vezetjük az angol nyelv világába, szülő-gyermek által alkotott kiscsoportos foglalkozásokon. Amennyiben a gyermek már elérte 4. életévét, lehetőséget biztosítunk, hogy részt vehessenek az „Angol nyelv gyermekek számára” (English for Children) c. tanóráinkon.
Ki az a Mortimer?
Mortimer egy fiatal lovag, aki a középkorban élt. Barátai csak Morty-nak hívták. A varázsló tündérek (a nagybácsija és a tanára) egy véletlen folytán rosszul sikerült varázslatot űztek, ezért Mortimer, valamint a nagybácsi tündérek két legjobb barátja: Malcolm (a sárkány) és Betty (a denevér) időutazáson jutnak át a múltból a jelenbe, ahol rengeteg új dolgot fedeznek fel, és tanulnak meg.
„Fit for English” – Angol nyelvi szinten tartás
A Fit for English egy újszerű tanulási koncepciót foglal magába, amely kiegészítő tanórákat és magánórákat tartalmaz 5 évre előre, előtérbe helyezve a nyelvtant és kommunikációt. A Mortimerről és a barátairól szóló történetek új játékokkal és ötletekkel egészülnek ki, mellyel a gyermekek érdeklődését és motiváltságát ösztönzik.
A nyelvtan - melyet tisztán és érthetően magyarázunk - kemény maggá válik a különböző cselekvések, taneszközök által. Koncepciónk alkalmas jól tanuló diákoknak szóló kiegészítő órák elsajátítására, valamint magánoktatásra is, ahol a problémás területek megoldására kerül sor.
Az óvodás és az iskoláskorú gyermek képes a legkönnyebben tanulni
Az első 6 év a legfontosabb a gyermek fejlődése szempontjából, mert ez az a kor, amikor az agy a leggyorsabban érik, megalkotván a legfontosabb összeköttetést minden egyes agysejttel. Ez a legjobb időszak a második nyelv elsajátításához, akcentus nélkül és éppen olyan egyszerűen képes rá, mint saját anyanyelvén. Gyermeke teljes gátlás nélkül, kíváncsiságát megőrizvén tanulhatja a nyelvet. Bizonyított tény, hogy a gyermekfejlődést pozitívan befolyásolja az ebben a korban történő második nyelv elsajátítása.
6-10 év közötti időszakban is könnyű második nyelvet tanulni, mert a képesség még megvan. Azonban, amint eléri a gyermek a pubertás kort, körülbelül a 11. életévét, ez az adottsága megszűnik. Ha ebben a korban kezdenek második nyelvet tanulni, több kemény munkát és koncentrációt követel, nehezebb teljesíteni, többen akár fel is adják a nyelvtanulást.
Mortimer Angol Klubot keres lakhelye közelében?
Egyszerűen töltse ki a kérdőívet, és kapcsolatba lépünk Önnel, mihelyt lehetséges
Miért ajánlott még a nagyon pici gyermekeknek is idegen nyelvet tanulni?
Minél fiatalabb a gyermek, annál könnyebben képes elsajátítani természetes úton a második nyelvet. A kiejtést és a nyelvtant ösztönösen teszik magukévá. Az idegen nyelv többé már nem idegen nyelvként hangzik számukra; a különbség idegen és anyanyelv között minimálisan érzékelhető.
Szükséges-e annak a gyermeknek idegen nyelvet tanulnia, aki még a saját anyanyelvén sem beszél sokat?
Igen. A két nyelven felnövő totyogó egyformán érti és beszéli mindkét nyelvet. Az anyanyelvén történő nyelvi fejlődést nem akadályozza a második nyelv tanulása. Pontosan az ellenkezője igaz. A második nyelv tanulása a teljes nyelvszerkezet tudatosságát is fejleszti. Ez csak később látszik beigazolódni, az iskolában, amikor ezek a gyermekek sokkal jobban értik számos különböző nyelv nyelvtani szerkezetét.
Nem követelünk túl sokat a gyermektől, hogy ilyen korai évben tanuljon másik nyelvet?
Egyáltalán nem. Tanóráink változatosak, gyermekorientáltak és serkentően hatnak. A gyermek kényszer nélkül sok örömben részesül nyelvtanulás közben. A kisgyermekek valódi zsenik, főleg a nyelvtanulás területén. Fel tudják fogni a különböző nyelvdialektusokat, még ha az nekünk nagyon egzotikusnak hangzik is. Vajon ki az, aki el próbálná magyarázni egy kisbabának, hogy pl. a magyar nyelv ugyanolyan idegen nyelv, mint az angol? Ők nem állnak meg gondolkodni a nyelvtani szabályokon és a szavakon, hanem erőfeszítés nélkül, természetesen tanulnak!
Az iskolában nem fognak-e később unatkozni a gyermekek?
Nem. Tanóráink témakörei felkészíti őket a középiskolai sikeres tanulásukra. Tanítványaink büszkén és boldogan számolnak be arról, milyen jól szerepelnek az angol órákon az iskolában, mert nálunk megtanultak beszélni, elsajátították a kötetlen beszédértést, ha szükséges, olvasnak és írnak. Így teljes mértékben az új szókincs és nyelvtan tanulására tudnak összpontosítani. Tanítványaink sikerei is azt mutatják, hogy képességeiket illetően a korai idegen nyelvtanulás által nagy önbizalommal rendelkeznek, amely visszatükröződik jó eredményeikben, és élvezetes munkájukban.
Gyermekem már tanul angol nyelvet az általános iskolában. Mégis érdemes-e Mortimer órákon részt vennie?
Igen. Tanóráink az általános iskolai tanmenettel kompatibilis. Tanóráink egyik legnagyobb előnye a 4-8 fős létszámú kiscsoport, ahol a nyelvtanulás úgy történik, mint az anyanyelv elsajátítás. A taneszközök audio CD-ket is tartalmaznak. A kis létszámú csoportban való tanulás biztosítja minden gyermekre való odafigyelést, tanáraink rögtön felfigyelnek, ha probléma adódik. Ebből következik, hogy a hibákat időben ki tudják küszöbölni. Ha a hibák figyelmen kívül maradnának, gyakran csak külön órákkal lehetne helyre hozni, ami drága és időigényes is lenne.
A gyermekek nyelvi képességeiket kitűnően fejleszteni a kis csoportos létszámban képesek. A diákok kiejtése nagyon jól fejlődik az angol anyanyelven beszélő audio CD-nk által, amelyet rendszeres hallgatással lehet segíteni. Beszéd akadályoztatása el sem képzelhető tanóráinkon, ami persze gyakori probléma nagyobb létszámú csoportokban. Az iskolai osztályok létszáma magas (25-30 gyermek), ennek következtében rendkívül nehéz az iskolai tanítónak intenzív időt szánnia egyenként minden tanulóra.
Gyermekem már az 5. életévét tölti, és az első évet az angol nyelv tanulásában.
Megéri-e a Mortimer tanórákat is elsajátítania?
Igen. Önnek emlékezni kell arra, hogy az olvasást, írást, szövegértést, beszédet és nyelvtant, egyszerre tanulják az iskolában. Sok diák számára ez nehéz megpróbáltatás és gyorsan elvesztik érdeklődésüket. Idegen nyelvet tanulni élvezetnek kellene lennie, és nem csak egy feladatnak. A mi tanóráinkon azt tapasztalja a gyermek, hogy angolt tanulni öröm – mindenféle kényszer nélküli élvezet. A taneszközeink egyeztetve vannak az 5 éves korosztályhoz. A kommunikációs képességet sokkal könnyebben lehet fejleszteni kis létszámú csoportjainkban. Tanáraink egyenként foglalkoznak minden problémával és kérdéssel. Nagyon bonyolult megoldani egy iskolai pedagógusnak, hogy hatékonyan foglalkozzon minden egyes gyermekkel (tekintve az osztályok létszámát, ami 25-30 fő). A kommunikációs képesség fejlesztése is problémás nagy létszámú osztályokban. Gyakran látunk arra példát, hogy idősebb tanulók nagyon jók írásban és fordításban, azonban képtelenek párbeszédbe elegyedni idegen nyelven, mert nekik soha nem adatott meg a lehetőség, hogy gyakorolhassák azt.

